Ratings35
Average rating3.9
mondtam már máskor is, hogy nem szeretek fontos témákkal foglalkozó könyveket lepontozni, de az if i was your girl sajnos tipikus példája az elsőkönyves pofáraeséseknek.
a létező összes klisét sikerült russónak belehánynia, és ha ez nem lenne elég, akkor mellé még nem is ír jól, aminek a lólába főleg ott lógott ki, hogy képtelen rendesen érzékeltetni az idő múlását. minden finomság nélkül, egy vemhes elefánt eleganciájával ugrik egyik fejezetből a másikba, szinte egyfolytában a fejemet vakartam, hogy mégis mennyi idő telt el, és ez nagyon zavaró volt.
a végén írja is, de már előtte megfogalmazódott bennem, hogy russo nem ismeretterjeszteni akar, hanem mesélni, ennek a műnek pedig az egyetlen különlegessége a transzneműség. ezt leszámítva hétköznapi tündérmese (hm, ez vajon oximoron?). ezzel persze egyáltalán semmi baj sincs, de én meglehetősen untam a kiszámíthatóságát. valami nagyobbra, ütősebbre, szebben fogalmazottra számítottam.
ugyanakkor nagyon jó, hogy van ez a könyv, mert igenis járnak az ilyen - a nyilvánvaló nehézségek ellenére is - pozitív hangvételű sztorik az lgbtq közösség tagjainak is.
és nem érdekel, mennyire felszínes ezt idebökni, de olyan szép a lány a borítóján!