natasa

biztos vagyok benne, hogy szuper ez a könyv, mert clavell rohadt jól ír. öröm követni, ahogy fűzi a sztorit egyik jelenetből a másikba, egyik szereplőtől a másikig, és lehet, hogy majd egyszer újra előveszem, de most nem bírja elviselni a lelkivilágom ezt a barbárságot.

jó volt kicsit spanyolország történelmébe belekukkantani, de a twitterfonalnyi fejezetek az elején követhetetlenné tették, ki kicsoda, és mit és miért csinál, aztán meg egyszerűen csak nem engedtek jobban belesimulni a sztoriba.

érdekes volt robison memoárja, nagyon klasszul, olvasmányosan fogalmaz, de jó aspergereshez méltón néha kissé túlmagyarázta az éppen aktuális sztori nem annyira izgi részleteit is, úgyhogy azért voltak pillanatok, amikor némiképp unatkoztam. jó volt olvasni, hogy neki is egyfajta megkönnyebbülést hozott a diagnózis, és hogy ezáltal visszamenőleg is könnyebb elfogadnia az életét és a vele történteket. (azt pedig, rohadjak el, de nem bírom megérteni, kívülállók miért akarnák _meggyógyítani_, ha lehetne, azok után is, hogy világosan leírta, neki így kerek a világ. magukat nyitottnak és rokoni/baráti szinten érintettnek valló emberek olyan korlátolt gondolkodásúak bírnak lenni, hogy az nem igaz.)((ebből is látszik, hogy idővel iq-ból is meg lehet oldani az ilyen és hasonló dolgokat, bár ez nyilván függ a spektrumon elfoglalt helyzettől is, de éppen ez teszi/teheti nehezebbé a felnőttkori diagnózist.))

nem volt elég rossz egy dnf-hez, de nem bántam volna, ha kimarad az életemből ez a könyv.
az írás persze remek, mint mindig, de a történet meg a szereplők meglehetősen borzasztóak voltak, élen a hapsival, akiért ez a szerencsétlen nő úgy odavolt. egyszerűen képtelen voltam átérezni bármit is ebből az egészből. nagyjából három kínai nagyfal meg egy vasfüggöny állt köztünk.

nem. bí. rom.
borzasztóan zavar a jelen idejű elbeszélés, ami nyári táborozásokból hazaküldött, távirati tőmondatokban megírt képeslapokat idéz. semmi gördülékenység sincs a stílusában, mintha valaki fahangon olvasná föl a telefonkönyvet. mindehhez vaskos szovjet depresszió ereszkedik rám mind a 17% alatt, amit végigszenvedek. nagy pofára esés ez nekem, nem erre számítok.


vizet kortyolva visszaolvasom, amit írok, és fölröfögöm az orromba. :(