Look Me in the Eye: My Life with Asperger's

érdekes volt robison memoárja, nagyon klasszul, olvasmányosan fogalmaz, de jó aspergereshez méltón néha kissé túlmagyarázta az éppen aktuális sztori nem annyira izgi részleteit is, úgyhogy azért voltak pillanatok, amikor némiképp unatkoztam. jó volt olvasni, hogy neki is egyfajta megkönnyebbülést hozott a diagnózis, és hogy ezáltal visszamenőleg is könnyebb elfogadnia az életét és a vele történteket. (azt pedig, rohadjak el, de nem bírom megérteni, kívülállók miért akarnák _meggyógyítani_, ha lehetne, azok után is, hogy világosan leírta, neki így kerek a világ. magukat nyitottnak és rokoni/baráti szinten érintettnek valló emberek olyan korlátolt gondolkodásúak bírnak lenni, hogy az nem igaz.)((ebből is látszik, hogy idővel iq-ból is meg lehet oldani az ilyen és hasonló dolgokat, bár ez nyilván függ a spektrumon elfoglalt helyzettől is, de éppen ez teszi/teheti nehezebbé a felnőttkori diagnózist.))