It

A legjobb Kingtől, ez vitathatatlan. A horror műfaj nem kifejezetten az újraolvasós kategória, de ezt – akarom mondani, Azt – simán akárhányszor érdemes ismételten elővenni.

Beleolvastam a többi értékelésbe (a molyon), és sok újat nem tudok mondani. Valóban moziszerű a regény történetvezetése, teljesen át lehet érezni a félelmet, a barátságot, a reményt.
A mostani újraolvasás alkalmával egyszer futottam bele abba a hibába, hogy sötétedés után még olvastam, de hamar rájöttem, hogy ez nem jó ötlet. King egyszerűen annyira félelmetesen képes leírni még a kevésbé ijesztő dolgokat is, hogy az ember a legkisebb zajra szívinfarktus közeli állapotba kerül – nappal ez még aránylag elviselhető.

A karakterek zseniálisak, szépen kidolgozottak, és bár valóban kissé lassan indul be a cselekmény, jól megalapozza a későbbi eseményeket. Nagyon szeretem a végén a párhuzamos vonalvezetést, ahogy a múlt és a jelen egymásba ér.

ez talán kicsit spoileres
Kedvenc részem, amikor először bújunk Az bőrébe, először látjuk az ő szemével az eseményeket. Érdekes módon kicsit emberivé válik arra a pár pillanatra (elvégre a regény terjedelméhez képest elég nyúlfarknyi, és valószínűleg éppen ezért hatásos, az ő szemszöge).
Kedvenc részem kedvenc mondata pedig így hangzik:
„Az nagy felfedezést tett önmagával kapcsolatban: már nem akart változást, meglepetést. Az soha többé nem akart új dolgokat.”