Stormdancer

nem megy. három napomba telt, míg nyolc százalékig jutottam és nem bírom tovább. a negyedik fejezet közepe táján járhatok, de esküszöm, eddig úgy a háromnegyedét nem értettem annak, amit olvasok. meg is ijedtem, hogy az én angoltudásom lett valahogy mínusz nulla, de aztán a meglehetős szenvedéseimet megszakítván ránéztem az egycsillagos értekelésekre, elolvastam, amit emily may írt és arra jöttem rá, hogy mégsem én vagyok a hülye, hanem a könyv irtózatosan túlírt, és a végeláthatatlan japán szódobálásokkal sem tudok marhára mit kezdeni, mivel sem japánul nem tudok, sem a japán kultúráról nincs túl sok fogalmam. bár utóbbi állítólag amúgy is csapnivaló utánajarással lett vázolva, úgyhogy ebből a szempontból mindegy lett volna, csak hát ettől még ugyanúgy nem értettem, miről van szó. nem vagyok rá büszke, de nem is vagyok hajlandó a google mellett ücsörögve két mondat/nap sebességgel haladni egy regénnyel, ami lehet, hogy amúgy sem érné meg a fáradozást.

rettentő szomorú vagyok, mert nekem amúgy nagyon szimpatikus ez a faszi, meg az illuminae-t nagyon csíptem, de most sanda gyanúm támadt, hogy az igazából nem tőle lett jó, hanem inkább amie kaufmantől.

ugyan a közelmúltig mély meggyőződéssel vallottam, hogy könyvet nem hagyok félbe, csak ha tényleg nyomós indokom van rá, de nemrég úgy döntöttem, hogy nekem bizony túl rövid az életem, hogy saját magam ellensége legyek, úgyhogy a stormdancerrel megnyitom a dnf-korszakomat. nem lesz lelkifurkám, leszarom.